Álarc és tekintély

....Általános iskolás voltam azt hiszem, amikor először kellett álarcot viselnem....de miért? Miért nem lehet valaki önmaga? Miért nem éhet úgy ahogyan szeretne, vagy miért nem lehet valaki olyan, amilyen akar lenni? ...Sajnos, nem a google-n leltem rá választ, sem 21. századi "bölcs" tanároktól, sem a politikai "egyenes" beszédekből...Fejjel a falnak, bele a legmélyebb vízbe. Az ember arcába vágni az igazságot, majd szintén a falnak, szintén fejjel. Egy óvatlan döntés, és életem pokollá változott...érzelmileg vadállat lettem, sehol egy kiút, sehol egy segítő kéz. Ezen állapot jelen 3 éve tart, romló tendenciát mutat, legszebb napokon stagnál, legrosszabb napokon kicsit megöl, de sajnos csak megerősít. Kicsit konkretizálnék: Jelenleg középiskolás vagyok, egy állítólagos szinte apáca zárdába jelentkeztem, ami bárcsak az lenne, helyette egy gettó. Voltak fenntartásaim, hogy túl romlott vagyok talán ily környezetbe. Életem legnagyobb tévhite volt. Első nap csodás...másnapra sikerült minden egyes egyénnek hozzá hasonló kaliberűvel egy frappáns összeesküvés elméletet kidolgozni ellenem. Hajam fekete akárcsak az éj, szemem barna, akárcsak egy őszi naplementében játszadozó fáradt falevél. Tekintetem már már szikrázik, de fogalmazzunk úgy, hogy csak csípi a reggeli szél. Kinézetre törékeny vagyok, lélekben egy számkivetett sárkány. Tekintélyemet csak akkor vesztettem el, amikor elárultam a nevem, észre vették, hogy a hajam nem fekete, a szemem nem sötét,és lelkem valójában üres, akárcsak az ég, csillagok nélkül véres pirkadatban. Ekkor sajnos "új" álarcot kellett vennem. azóta sajnos nem tudok megszabadulni ettől, bár már-már kicsit ütött, kopott, de a gyalázatot mi sem tűri már jobban, s majd vesztébe követi a rab ártatlant.

Minden egyes nap újabb esély egy szebb életre, minden egyes megélt nap egy újabb elvesztett esély. Minden elvesztett esély, esély egy újabbra, minden egyes elhasznált új, újabb esély egy új elvesztésére.